2009. június 21., vasárnap

MosolyVár és a víz!

Nagyon izgalmas hetünk volt a MosolyVárban!
A víz volt a fő téma, ami mint tudjuk a gyerkőcök egyik legkedvesebb játéka. Sokat beszélgettünk horgászatról, strandolásról, a vízben élő élővilágról, a víz fontosságáról.
A sok beszélgetés után ideje volt cselekedni is: igazi horgászatot rendeztünk Annamari vezetésével a kádunkban:)Lányok fiúk igazi kis horgász-mesterekké váltak és a kis halacskáinkat egyenként fogták ki a nem éppen zavaros vízből:)


Majd az udvaron Erika vezényletével, megrajzoltuk a Balatonunkat és bele a halacskákat a Balcsira jellemző sportokat, élővilágot és még ki tudja mi nem került a szépséges kék vizünkre.










Ilyen lett a végére:)) Azóta is bővítgetjük, naponta szépítgetjük.

Közben Peti segítségével lassan a medencénk is "kinőtt a földből" - a fiúk nagy igyekezettel segédkeztek a felállításában.
Voltak akik csak messziről kísérték figyelemmel a munkát és közben a cseresznye minőségének ellenőrzésével voltak elfoglalva. Ez egy igazi lebuktatós kép a cseresznye-szedőkről:)

Kompót-készítésbe is belevágtunk a héten. Ügyes kezek készítették tízóraira a finomságot.





Majd a kóstolásnál kiderült, hogy telitalálat lett cseresznye kompótunk - nem is lett hosszú életű szegény - még aznap mind elfogyott:)









Aztán végre a medencék készen álltak egy hatalmas lubickolásra, hogy a gyermekek valójában is érezzék és élvezzél ki a víz kínálta kellemes lehetőségeket.


A nagyok a nagy medencében, a kisebbek a kicsiben a legkisebbek pedig a pancsolóban fürdőzhettek.:)

Volt ám búvárkodás, vizi fogócska,




labdakeresés, locsolás, pancsolás és valami amit úszásnak neveztek:)











Nagy fürdőzés közben jól esett egy kis gyümölcs tízóraira, valami ropogós rágnivalóval. A bio-kölesgolyó vált a MosolyVár gyerkőceinek egyik nagy kedvencévé (magam nem igazán értem, hogy miért, de ha már így alakult) - hát azt ropogtattuk:)


A napozás és megszáradás már nehezebben ment. Tétova nézelődés inkább a következő csobbanás megfigyelése és gondos megtervezése volt. De sikerült félig szárazon is nagy nehezen egy képet készítenem az egyik kis vizes halacskánkról:)










A víz szeretete a vízbiztonság nagyon fontos, pláne egy Balaton mellett lakó vagy éppen itt nyaraló gyerkőc életében. Ezért tartjuk kifejezetten fontosnak a vízzel való sokrétű ismerkedést a vízzel való sokoldalú játékokat.










Amikor már végképp elfáradtunk,és a gyerekek versenyt ásítottak Milán és Kristóf levezetésként még pancsolt egyet a mini medencénkben, onnét beszélgetett és alkudozott velünk további lehetőségekért állítva, hogy ők bizony még nem fáradtak és a pancsoló sem olyan kicsi nekik:)

Volt aki legszívesebben a medencében aludt volna ha teheti:)

Reméljük napsütéses, fürdésre gyakran lehetőséget adó nyarunk lesz és ezt a hetet még sokszor megismételhetjük a gyermekek legnagyobb örömére:)

2009. június 9., kedd

Amire büszke vagyok!

Kincs a Mosoly Közhasznú AlapítványTalán már hallottál rólunk Te is, vagy éppen csak a logonk ismerős valahonnét. Még ugyan nem egészen egy éve működünk, de utunkat megkezdtük céljaink elérése felé.
Fő célkitűzésünk, a kisgyermekes anyukák újbóli munkába állásának megkönnyítése, segítése.
Ennek egyik formája, a MosolyVár Családi Napközink, melyet Alapítványunk a helyi igények szerint működtet. Vagy talán úgy is fogalmazhatnék, hogy MosolyVárunk a családokat segíti abban, hogy az anyukák miközben a munka világába illeszkednek vissza, gyermekeiket hozzájuk rugalmasan alkalmazkodó szolgáltatásokkal várjuk.
Számos és komoly eredményt tudtunk felmutatni már az első pár hónap után is, de én mégsem erre voltam igazán büszke.
Nagy örömömre szolgál, hogy megoszthatom veletek, azt ami boldogsággal tölt el egy ideje.
A velünk kapcsolatban lévő kisgyermekes anyukák, akik energiát, időt, fáradságot nem sajnálva, kiváló pedagógusként, volt hogy gyermekeik mellett, és ami a nagy szó a mai világan, karitatíven támogatták alapítványunkat munkájukkal, ötleteikkel, hozzáállásukkal, igyekezetük gyümölcsözővé vált és könnyedén kaptak állást a pedagógusi pályán. Ez pedig - aki óvodapedagógus tudja - hogy Balatonfüreden nem kis szó.
Áldozatos, magas színvonalú munkánk olyan minőséget teremtett ilyen rövid idő alatt, ami hírünket vitte, a szakma felfigyelt ránk és általunk rájuk, így keresetté váltak.
Azthiszem, nem túlzás, ha azzal értek egyet, amit egy kedves kolléganőm mondott:
MosolyVár a legjobb ajánlólevél!
Köszönet és hála azoknak a vezetőknek, akik ily módon ismerték el minőségi munkánkat és ezáltal támogatták, segítették Alapítványunkat céljai elérésében, hiszen így még több kisgyermekes anyuka jutott álláshoz, tudott visszailleszkedni a munka világába.
Ez pedig, Alapítványunknál fáradozók számára a legnagyobb eredmény és egyben a legnagyobb elismerés!

2009. június 4., csütörtök

GYEREKNAP:)))

Ezer bocsánat mindenkitől, aki már kereste rajtam a beszámolót a gyereknapi nagy bulinkról - teljesen igazatok van - de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy végre ide tudok ülni a laptop elé és pötyögöm befelé a sok sok történést. Ha valaki megtenné nekem, hogy elintézi, hogy ezentúl a napok ne 24 hanem mondjuk 48, de legalább 36 órából álljanak, azt nagyon megköszönném:) Bár a férjem szerint én még azt is végig pörögném és még az is kevés lenne nekem:))



Nade végre itt vagyok és kárpótlásul nagyon részletes élménybeszámolót tartok most Nektek!



Fogadjátok engesztelésül a késésemért!:)



2009. május 31-én alapítványunk, a

Kincs a Mosoly Közhasznú Alapítvány

Gyereknapi partyt rendezett!

Csapatunk már kora reggel készen állt a nagy napra, a gyerkőcök ünneplésére. Erika néni, Erika, Annamari, Melinda és persze én is nagy izgalommal és fékezhetetlen jókedvvel álltunk csatasorba:)



Peti, Olivér és Laci (főpékünk egyben nagyon kedves támogatónk, aki munkájával mindig hozzájárul a szülők és gyermekeik pocakjainak kényeztetéséhez) már 7 órától sütötte folyamatosan a kürtöskalácsokat a nagyszabású kürtöskalács-partyhoz.:)

Kürtöskalács sikere egész nap folyamán fergeteges volt. Nem is maradt semmi belőle:)





Melinda lázasan gyakorolt és az anyagokat válogatta, próbálgatta a pillangó festéshez.




Erika és Annamari a lufikat csempészte a labirintus közé rejtett kis sátorba és díszítette az udvart:)



Közben persze elkészültek a vajas és zsíros kenyerek hagymával, paprikával, paradicsommal, uborkával, kikerültek az asztalra a limonádék, teák, a sütemények, pogácsák.



Az asztalon állt összekészítve a gyerekeknek szánt wellcome ajándékok csokra, ami talán még most is emlékezteti őket a szép napra.:)




Már a búcsú ajándékaink is szépen sorakoztak a kis tálba, melyek házi gumicukrokat rejtettek és amik Annamari dolgos keze munkáját dicsérték:)




Barbi is készülődött. Kinga akire mindig számíthatunk és akinek fantasztikus keze van, ügyesen kipingálta a szerepének megfelelően, egy bolondos kislánynak.:) Köztünk legyen mondva, nem volt nehéz dolga.))


Aztán végre a nagy előkészületek után, megérkeztek a gyerekek és szüleik is és kezdetét vette az égiek által is jóidővel támogatott gyermeknap!



A "három pillangó" c. mesével szórakoztattuk először is a gyereket. Erika néni mesélt, Erika és Melinda pedig bábozott. Háttérben Laura viaskodott a technika ördögével, hogy a zenei aláfestés is elinduljon:)
Majdnem teljes sikerrel:))










A mese végeztével a gyerekek megsimogathatták a gyönyörű pillangókat, barátkozhattak velük.


A pillangók pedig csak szálltak szálltak gyermekről gyermekre.....



Egyszer csak Erika néni tűnt fel egy szépséges só-liszt gyurmás pillangóval, amit a gyerekek nagy érdeklődéssel figyelgettek.










Aztán ők maguk is elkészítették a látott mese főszereplőit a sokszínű pillangókat.


Anyukák is beszálltak a nagy alkotásba, segédkeztek, a gyerekek keze alá dolgoztak:)






A sok sok alapanyag lassan - lassan átváltozott igazi csodaszép gyerek-munkává:)




Réka büszkén mutatta a végeredményt, ami valljuk be figyelemreméltóra sikeredett:) Viki az anyuka és Réka igazán büszkék lehetnek a munkájukra!


Szép volt lányok:)
Miután egymás alkotásait is megcsodáltuk, Barbi vezényletével lufikeresésre indultunk a labirintusba. Peti úgy vágta nekünk már hetek óta a füvet, hogy kacskaringós utakat varázsolt a hatalmas udvarba, ami elvezet majd minket egy kicsi kis sátorházhoz....amiben....











nagy meglepetésként

rengeteg lufi várt minket:)









Voltak nagyon ügyes gyerkőcök, akik szinte még az orrukkal és szájukkal is lufit gyűjtöttek:)



Mi csak azt vettük észre, hogy egyszer csak egy hatalmas lufi-gombolyag közelít hozzánk:))





Egymás után az összes lufi előkerült és minden kis lufikeresőnek jutott legalább egy a színes léggömbök közül.



Jaaaa, aki ügyes volt annak nem csak egy jutott:))









Miután a gyerekek komolyan kidolgozták magukat, elérkezett az idő egy kis falatozásra. Előkerültek a kürtöskalácsok a válogatott finomságok és családi tízórait rendeztünk.


Amíg a szülők kedélyesen beszélgettek és kóstolgattak, addig a szerelem ott bimbózott a labda-fürdőnkben:)




Igaz ami igaz a lányokat nagyon meg kell becsülnünk, mert olyanok mint a fehér holló.....hogy hova tűntek a nőcik???

Még szerencse, hogy Noémi éppen itt volt:))



És persze Renike és Szofi akik még koruknál fogva a kis majszolnivalójukat többre tartják egy jó kis pasitársaságnál. :)




Amikor tele lett a pocak, valahogy le is kellett mozogni.

A fiúk azonnal felfedezték a kötelünket, amin jókat lehet játszani.











Volt aki fel is tudott rá mászni.

Ő Brigi és persze judos - na így már értjük:)





Voltak akik valódi tarzanként lökték egymást egyre magasabbra.

(Jut eszembe a mai gyerekek tudják ki volt Tarzan, vagy már csak Spiderman és Robotemberek vannak?? Hmmm lehet - no akkor ez nem is tarzanos játék volt??:))

Itt volt Gergő is és megmutatta nekünk a kötélmászás magasiskoláját:)

A következő rendezvényünkön aki ezt utána csinálja - vendégem:)

Fogjatok szavamon:))



Mindeközben a kisebbeknek Erika néni motor-versenyt rendezett:)




Több csoportban indultak a fiatalok az éremért és a mellé járó édességért:)




Kinga természetesen folyamatosan dolgozott és egyre szebb és szebb arc és test festményeket láthattunk a kisebb és nagyobb gyermekeken:)








Mindenkinek más kívánsága volt, volt itt pillangó, sárkány, farkas, katica, pókember, batman, csikóhal és még hosszan sorolhatnám a rengeteg óhajt, amiket Kinga egytől egyig megvalósított:)

Majd a terep a judosoké lett:)

Egy kis bemutatóval kedveskedtek nekünk István vezényletével.




A gyerekek bemutatóját érdeklődve figyelték mind a szülők mind a gyerekek.




Látványos dobásoknál fel felszisszentek a felnőttek, Barbi egyenesen jajjgatott:))




Családok piknik pokrócokon kényelmesen üldögéltek, néhol még falatoztak míg a judosokat nézték, de a gyerekek közül páran - akik bátrak
és vállalkozókedvűek voltak már ott toporogtak a tatami körül:)




Természetesen ők ki is próbálhatták ezt a sportot. Beálltak egy kis küzdelemre:)






Innét is gratulálunk nekik, hiszen mi többiek csak nézni mertük:)




Mindeközben, Barbi bohócunk a judo iránt nem érdeklődő éppen labdafürdőző kispasinak udvarolt.
Van róla kép - drága Barbi -kár tagadni.))



Bobmesterünk is talpon állt egész nap és várta a kukucskáló fiatalokat, akik egy egy pillanatra az ő bőrébe bújhattak.)



Volt nálunk kötélhúzás is, ahol az apróságok mérhették össze erejüket:)



Majd jöttek a nagyobbacsak gyerekek és a felnőttek.

Itt aztán végérvényesen kiderült, hogy ki a legény (vagy éppen leány) a gáton:))






A nap csúcspontjaként megérkezett Szilaj a póni:) A gyönyörű és kedves állatot azonnal körbe vettek a gyermekek.



És kezdődött a lovaglás......








Póni simogatás.....







igazi lovassá változtak a gyerekek, úgy ültek a nyeregben, mintha mindig ezt csinálták volna:)





Tudtátok, hogy mindig balról ülünk fel a lóra (vagy ez esetben pónira) és jobbról szállunk le???


Szilaj még az egészen nagy lányokat is elbűvölte -
Málna még a szoknyáját is hajlandó volt lecserélni a kedvéért:)





Szilaj pedig dolgozott rendesen, mindenkivel ment egy kört legalább, vigyázott a gyerekekre, tűrte a sok kis praclit magán:)




Mivel sok kis gyermek csak 10 óra körül érkezett meg, kérésükre az udvaron is bábelőadást tartottunk.









Tátott szájjal figyelték anyukákkal együtt a kis mesét.







Közben voltak akik elfáradtak, ők családostul pihentél ki az elmúlt pár óra fáradalmait:)







Miközben volt aki versenyzett, kötelet mászott, seprűfocizott, labirintusunkban játszott, buborékot fújt, vagy akár célba dobott, két hatalmas pillangóra megörökítettük a gyereknapunkon részt vevők tenyerét:)




Volt aki egyedül, volt aki kis segítséggel készítette el tenyérlenyomatát nekünk.









Csinosodtak a lepkék szárnyai a kicsi és nagyobbacska tenyerektől:)





Ekkor érkezett meg Roland:) Kis Picassonk egy teljes félszárnyat kért és hosszú percekig csak alkotott:)

Apukája a végén hatalmi erővel bányászta ki a festékből:)

Szerintünk a nagy előd is így kezdhette:)






Boldogan, nagy élményekkel telve zártuk gyermek programjainkat. A sok elégedett gyermekmosoly mindannyiunk szívét melengette.





Szülők elégedett véleménye, elismerő mondatai , gratulációi a csodálatos gyermekmosolyok, minden a programon munkálkodó számára így nekem is fontos visszajelzés, aminek szívből örülök és köszönöm.

Mégis a legnagyobb dícséret számomra az volt, amikor a képen látható hármas (akik legfőbb kritikusaim és egyben legnagyobb motiváló erőim) a nap végén azt mondták:

"Anya ez jó buli volt! Holnap is csinálunk ilyet?"