2015. március 29., vasárnap

Kis cukrászmestereink

Tudjátok mi a közös két-három tucatnyi 1-3 éves kis törpikében? Amellett, hogy mind egytől egyig gyönyörűek, édes kis cukiságok, akik mind-mind a Mosoly- és KalandVár kis napközisei, amellett

IMÁDJÁK A POCAKJUKAT!

Részben emiatt, na meg amúgy is :) heti programjaink szerves részét képezi keddi sütögetésünk.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy már ilyen kicsi korban a gyerkőcök bepillantást nyerjenek a házimunkába, természetesen az életkoruknak megfelelő szinten, mélységben és komolyságban! :)
Így a konyhaművészetbe is! 

Ezért vezettük be - ahogy már korábban erről meséltünk,- a naposság intézményét is.


Megtanulnak a Törpikék megteríteni, leszedni az asztalt, segítenek elő- és elpakolni az étkezések előtt és után, és ezek a kis Apróságok imádják, ha fontos feladatuk van!



Külön öröm számunkra, hogy nem csak a finomságok pillanatok alatt történő eltűntetésébe, hanem a készítésbe is nagyon aranyosan és szívesen bekapcsolódnak!
 Nézzétek csak!






Így aztán heti rendszerességgel, általában keddenként együtt készítünk a csipetcsapattal valami finomat! Nem baj, ha esetleg egészséges is! :)







Sok-sok anyuka mondott már köszönetet nekünk azért- és reméljük , hogy még fog is- hogy gyerkőceik sokkal szívesen sürögnek-forognak, "segítenek" a konyhában foglalkozásaink hatására, mint azelőtt! :)



Kevergetésben, kókuszgolyó készítésben verhetetlen a bébicsapat! :)




Néha aztán előfordul, hogy nem csak édességre vágyunk..... van, hogy ennénk valami olaszosat.... hogy ilyenkor mit is csinálunk???
Összedobunk egy -két pizzát!! Abban is nagyon jók vagyunk!!







 
Természetesen ezt a rengeteg kalóriát le is kell dolgozni!! 
Főleg így, a bikiniszezon előtt! :)))))

Így aztán rengeteget mozgunk: tornázunk, kúszunk, mászunk, táncolunk.... vagy bukfencezünk!!!
















 
Aztán, ha ez is megvolt, elégedetten, jóllakottan hátra, vagy oldalt, vagy hanyatt-dőlünk!!






Öröm tehát nálunk a MooslyVár vagy éppen a KalandVár tagjának lenni!! Eszünk-iszunk-mulatunk, rengeteget tornázunk! 
És persze még többet játszunk!!  
De erről majd legközelebb!!!! :)



2015. március 22., vasárnap

Öltözködni mennyi gond!




Múlt heti tavaszkeresésünk nem volt teljesen hiábavaló! Azért annyit sikerült elérnünk, hogy már Ő keres bennünket! Mármint a tavasz! Egyre gyakrabban küldi le hozzánk a napsugarait, és egyéb kis küldönceit: már nem csak egy-egy szál, hanem egyre több ibolya lepi el Családi Napközink szépséges játszóterét.

 Mi pedig nap mint nap megcsodáljuk a tavasz kis hírnökeit.:)











Azonkívül is egyre több érdekes megvizsgálni-való dolog lesz a kertben...  Ugye, fiúk?


Ki is megyünk minden nap  egy alapos levegőzésre, amit imádunk is nagyon,  

csak az a fránya öltözés ne lenne!

El tudjátok képzelni a pici törpikéknek mennyire fárasztó a napi 6-8 öltözködés?

Mert ugyebár egyszer otthon reggel felöltöztetnek... aztán a MosolyVárba induláskor még tovább öltöztetnek. Aztán második otthonunkba érkezéskor azon nyomban levetköztetnek...


 







Nemsokára újabb öltözés következik, amikor ugyebár levegőzni megyünk....   ez már annyira nem vicces nekünk!










Nagykabátban bevárni egymást, amíg mindenki elkészül?  Jááááj, de vicces! :)










Kitaláljátok, hogy a levegőzés után mi következik?  Igen-igen! Újra vetkőzünk....




Próbáljuk ám mi ezt önállóan is! Néha sikerül, néha elkel még a segítség! De mekkora sikerélmény, mikor egy rakoncátlan cipő végre segítség nélkül felkerül a lábunkra! Hát még ha a kabáttal is meg tudunk birkózni!!













Aztán ugyebár ott van az alvás... Hát persze, hogy akkor is vetkőzni kell... aztán meg öltözni...! 
 Értitek már, hogy ezért is nagyon várjuk a nyarat??  Akkor már sehol egy csizma, sem egy sapka-sál-nagykabát!!! :)))












De visszatérve tavaszváró levegőzéseinkre, öltözés ide-vagy oda, imádunk saját kis játszóterünkön tenni-venni:

Újra felfedezzük a hintákat, ...
 










a csúszdát:












 kipróbáljuk, nem ment-e össze a lovunk, még mindig elférünk-e rajta annyian, mint az ősszel:


és megvizsgáljuk, mennyire strapabíró a mászóvár.



Aztán, visszatérve benti kuckóinkba egy kis "nemszeretemöltözködés" vagyis vetkőzés után - tavaszba öltöztetjük Családi Napközinket is.











Tulipánokkal, léggömbökkel, és "fagyigyerkőc" dekorációval várjuk ezt a szépséges évszakot.












Na meg persze virágzó fákkal! Mi más készülhetne mostanság heti Bütyköldénkben?









 








Szülinaposainkról, és búcsúzóinkról sem szabad megfeledkeznünk!

Marcinktól kellett búcsúzni a napokban. Neki kívánunk minden szépet és jót, és várjuk vissza hozzánk látogatóba!










Bálintnak pedig a szülinapját ünnepeltük! Nagyon boldog szülinapot kívánunk még egyszer szőke kis hercegünknek!














Így állunk hát mi a tavaszvárással , az öltözködéssel, és az ünnepléseinkkel Mosoly- és KalandVárunkban.

A jövőhéten újabb fontos dolgokról fogunk beszámolni, és a nyuszit is erősen várjuk! Tartsatok velünk akkor is!

Hello! :)