2013. július 15., hétfő

Barangolások hete

Közös nyaralásunk negyedik hetében a hátizsáké, és a túracipőé volt a főszerep. Jöttük-mentünk, kirándultunk, túráztunk, erdőt-mezőt bejártunk, egész héten szerencsére remek időnk volt, egy cseppet sem fáztunk, így nem volt megállás!  :)

 A hét első napján stábértekezlet keretében ismertették velünk a heti programot: felkészültünk elméletben túrázásból! Megbeszéltük a túrázások kellékeit, veszélyeit, átvettük a legfontosabb szabályokat, aztán belevágtunk!

 Első nap bemelegítésül még csak rövid körre mentünk hátizsákos túránk során, Katáék kertjébe, ahol rögtön sikerült összefutnunk egy kis állatkával, akire már előzetesen felhívták a figyelmünket. Azt mondták, hogy az erdőben bármikor összefuthatunk vele!
Hát nekünk még az erdőig sem kellett elmennünk, eljött elénk!! :)





 Miután alaposan megtanulmányoztuk a kicsi sünit, útjára engedtük, és egy hatalmasat játszottunk az udvaron. A lányok a hintákat, a fiúk az autó és motorsportot részesítették előnyben! :)

 











 Persze a fára mászás is jó bemelegítés a holnapi túrához! :)
Kedden aztán felpakolt a csipet-csapat, és utunk a Malomvölgybe vezetett: 
Ott aztán adtunk az egészséges életmódnak! Tornáztunk, futottunk, kötelet húztunk, ügyességi játékokat játszottunk, körjátékoztunk, még Jocó, a buszsofőrünk is beállt közénk! :)






















 A sportolás után levezetőül bebarangoltuk a völgyet, és minden utunkba kerülő tücsköt-bogarat, érdekes növényt és kavicsot alaposan megtanulmányoztunk.

 Jól esett ezután a felfedezett kisházban megpihenni!



 

 















Hát még a magunkkal hozott tízórai milyen jól esett! :)))



A szerdai nap kicsi lazítás volt a fárasztó kirándulás után: ekkor Barbi túráztatta meg a kis agytekervényeinket, angolóráján elméleti utazásokat, kirándulásokat tettünk, sokat énekeltünk.




és még bábelőadásra is jutott idő!!



Másnap aztán folytatódott a barangolás, a helyi Kiserdőbe kirándultunk.








Túrázás ide vagy oda, a legszórakoztatóbb akkor is az erdei játszótér volt!

Főleg, mikor  kicsik is felfedezték, hogy milyen fantasztikus a kavicstengerben csúszni-mászni! 
:)))












Legkisebb MosolyVár-lakónk is nagyon jól érezte magát! :)

Kiserdei kiruccanásunk után "otthon" folytatódott a kaland. Nyomkereső túrán vettünk részt...   Jó móka volt! :)









Aztán a rekkenő hőséget már csak a medencében lehetett kibírni, így csobbantunk is egyet!





A péntek aztán újra a természetben találta a gyereksereget, ezúttal a Koloska-völgyben barangoltak.




Hegyen-völgyön, erdőben-tóparton vezetett az útunk, és fantasztikus dolgokat láttunk!

Többek között ezt a szörnyűséges,- mások szerint gyönyörű - szarvasbogarat!


 Tornáztunk egy kicsit az erdei sportpályán...









aztán kutattunk tovább a kincsek után az erdőben!
 





 Ezután még egy kis kötélhúzás, még egy kis sportvetélkedő a természetben.....
 


majd a hét eseményeinek átbeszélése, jutalmak kiosztása következett a fűben megpihenve.


A kipurcant gyermekcsapatnak még annyi energiája maradt, hogy hazatérve
 a névnapos Nórikát jól megünnepelje..... 
Boldog névnapot kívánunk kicsilány!! :)



aztán elpilledtek a törpikék, és talán erdei manókról álmodva élték át újra az eltelt izgalmas hét eseményeit! :)



A jövő hét a Királyság hete lesz Családi napközinkben! 
 Minden érdeklődőt nagy-nagy szeretettel várunk!!














2013. július 8., hétfő

Sütő-főző, azaz a Kukta hét!

Gasztronómiai hetünket a sütés-főzés legfontosabb tudnivalóinak, kellékeinek átbeszélésével kezdtük. Miután megállapodtunk abban, hogy mindenki nagyon szereti a hasát, és otthon a konyhában imád segédkezni, neki is láttunk, hogy a heti sütés-főzésünkhöz a "munkaruhánkat" elkészítsük:

Gyönyörűséges séf-sapkák, és kötények készültek az árnyas fák alatt...









majd mindenki vidáman pózolt az elkészült jelmezekben! :)








még egy kis igazítás, majd bevonult a kis csapat a konyhába, hogy megkezdjük napi teendőnknek, a pogácsasütést!!




Liszteztünk, kelesztettünk, gyúrtunk, nyújtottunk.....









majd szaggatunk, kentünk....



 aztán tepsibe helyeztünk, sütöttünk, ........     éééééés a végén mind megettük! :)

Születésnaposunk is volt aznap, Bécit köszöntöttük!  
Isten éltessen mégegyszer 3 éves nagyfiú, nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!



 









A másnapot ismét rövid stábértekezlettel kezdtük, majd neki is láttunk aznapi remekművünknek, a kókuszgolyónak!!!






Hatalmas volt az érdeklődés, különösen a fiúk részéről!





Azért természetesen egy kis játék is belefért a hetünkbe:




 és persze Barbi angolórája is!


Botondnak, új lakónknak egész nap fontos hívásai érkeztek.... hiába, nehéz az üzletemberek dolga, ezen ő is elgondolkozott! :)









Aztán készült a héten még mosolyvári konyhánkban finomságos, és nagyon egészséges  gyümölcssaláta,.....


 amit aztán a kertben fogyasztottunk el!









 

Természetesen a jól megérdemelt pancsolás sem maradt el, végülis nyár van, vagy mi! :)



 









Másik szülinaposunkat, Szávát is megünnepeltük a héten!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk neki is még egyszer! :)




 

Fergeteges palacsinta-partyval zártuk ezt a gasztronómiai élményekben, szülinapi bulikban, strandolásban, játékban, mókákban gazdag nyári hetet!



A jövő héten a felszedett kilókat ledolgozandó: a barangolásoké, kirándulásoké lesz a főszerep! Még nem késő csatlakozni hozzánk! Szeretettel várunk! :)