2017. január 8., vasárnap

Új év újdonságokkal


Ez az év is jól kezdődött mosoly- és kalandvári kis bölcsiseinknek! Érdeklődve léptek be január első napján a dekorációkkal is megújult termeinkbe. Örömmel fedezték fel saját fényképeiket az ajtókon, és végig a lépcső mellett!

 







 Aztán örömmel vették tudomásul, hogy a Jézuska még nálunk is meghagyta a karácsonyfát, és nagyon boldogan gyülekeztek a karácsonyfa alatti kötetlen játszadozással.

          ( És még a megújult, vidám függönyünket is észrevették a Törpikék!)


 







Utána rögtön megtapasztalhatták gyertyázást követően első újdonságunkat, a simogatót, amivel heti programjaink a jövőben indulni fognak.

 

 


 





Merthogy új év, átalakulás, új napirend, új programok, foglalkozások, ahogy azt ígértük!

Persze ahogy az időjárás engedi, igyekszünk minden nap levegőzni, rövidebb-hosszabb időt az udvaron tölteni játékkal, sétával.




Ezután továbbra is jó esik a konyha melegében sütkérezni valami finomat, és egészségeset, ahogy tettük ezt a héten is! Ezúttal fenséges zabkekszeket készítettünk!



Keddi napunkon továbbra is megmarad a tavaly bevezetésre került, és a gyerekek és a szülők körében is osztatlan sikert aratott gyermekjóga Dórival.

 

 


 


Évek óta heti programunk része , szerdánként,  Barbi zenés, táncos, tornás, vicces angolórája, minden gyerkőc kedvence. :)



 



Következő újdonságunk egy jóképű fiatalember, Olivér képében érkezett, aki barna öves judosként már első alkalommal elrabolta a kis hölgyek szívét! :)   Ki ne élvezné, ha vadonatúj pihe-puha judo-szőnyegen, csuda vidám hangulatban tornáztatnák, dögönyöznék, esni tanítanák  egyéb judo fogások kíséretében?? Merthogy ilyesmi fog történni a jövőben, minden csütörtökön délután! :D

 



 


 


 


 


 Egyik nap újabb meglepetés várta apróságainkat: letesztelték Családi Bölcsődéink másik újdonságát, a mezítlábas ösvényt!!! 
Amilyen fenntartással, óvatosan indultak neki először, annál nagyobb élvezettel mentek rajta végig újra és újra, kipróbálva az ösvény masszírozó, dögönyöző, itt-ott pihe-puha, majd nagyon kemény, hideg-meleg, de összességében nagyon egészséges, talpmasszírozó elemeit!   

 

 


 





 





Na, de persze azért állandó programunk maradt a Bütykölde, ahol mindig az adott évszaknak, időszaknak, közelgő ünnepnek megfelelő dolgot alkotunk! 
Ilyen fagyos januári időben mi mást készítettünk volna, mint jegesmedvét???

 

 








És persze sokat sóhomokozunk....  részben egészségmegőrzési céllal ;)

 


 






megmaradnak a heti nagy tornaóráink is labdákkal, karikákkal, kígyóval, ejtőernyővel, sok csúszás-mászással...

 

 




 








és sajnos megmaradnak a búcsúzások is:

A héten éppen Balázstól köszöntünk el,
 akinek kívánunk minden szépet és jót, 
és várjuk vissza nagy-nagy szeretettel látogatóba!

 
 


 



Felfrissülve, megújulva, sok-sok újdonságunkkal várunk 2017-ben is minden érdeklődőt sok-sok szeretettel Mosoly- és KalandVárunk Családi Bölcsődéibe!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése