Nyári Vakációnk középső hetét a várakkal, kastélyokkal, királyokkal, hercegnőkkel való ismerkedéssel töltöttük.
Sok-sok képet nézegettünk a témában, és Csöppségeink is elmesélték elképzeléseiket, milyennek kell lenni egy várnak, királynak, vagy éppen királykisasszonynak.



Hétfői pokrócmesénk főszereplői is királyok, és hercegnők voltak. Mi más lett volna? :D
A mese után nagyon lelkesen zászlókészítésbe fogtunk, hogy a majdani várunk dísze már jó időben meglegyen! Nemzetiszínű, és sok más fajta, színesebbnél színesebb zászlóköltemények születtek.

Ha kedd, akkor jóga Dórival. Így volt ez a héten is. Jó alaposan megmozgatta Dóri a kishercegnőket és hercegeket. Hiába, az uralkodóosztálynak is jó kondiban kell lenni! :)





Jóga után aranypénzeket gyártottunk, hogy a fizetőeszközünk is meglegyen a királyi udvarban,




majd felséges lakomaként királyi gyümölcstortákat is készítettünk. Mert megérdemeljük! ;)
Délután zenés mulatsággal, királyi táncokkal szórakoztattuk magunkat, az udvar népét!



Ezután eljött végre az átváltozás ideje: díszes fejfedőket, koronákat készítettünk, majd a népes gyereksereglet a koronázási ünnepségünk után átváltozott királyokká, és hercegkisasszonyokká.


A díszes fejfedőkkel aztán királyi bál vette kezdetét: táncokkal, körjátékokkal, énekkel, zenével.





Csütörtökön lovagi tornát rendeztünk, többféle versenyszámmal: célbadobás, vívás, és hasonló feladatok szerepeltek a programban. A jutalmazás persze nem maradt el! ;)





Pénteken azonban már "majdnem igazi", nagy, élethű várat készítettünk. Az építkezésből mindenki kivette a részét! Festették, díszítették a MosolyVÁRAT a gyerkőcök, majd boldogan vették birtokba a nagy művet!






Vizes árkot is készítettünk, de ezt már a homokozóban, mert ott kicsit egyszerűbb volt, és nagyon jól esett a melegben a homokban pancsolás, tapicskolás. :D




Kis építőmunkásaink bábelőadással zárták a hetet, amelyet hűsölve, a vár "ányékában" nagyon kellemes volt hallgatni.



Kis szülinaposunk is volt a héten: Emmát köszöntöttük!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk még egyszer gyönyörű kis hercegnőnknek, és kívánunk minden szépet és jót szülinapja alkalmából!
Egy igazán sportos héttel folytatódik mosoly- és kalandvári közös Vakációnk, és egyben megkezdjük az augusztust is!
Mindenkit nagy szeretettel várunk!
Nézzetek be hozzánk!















































































































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése