2015. március 29., vasárnap

Kis cukrászmestereink

Tudjátok mi a közös két-három tucatnyi 1-3 éves kis törpikében? Amellett, hogy mind egytől egyig gyönyörűek, édes kis cukiságok, akik mind-mind a Mosoly- és KalandVár kis napközisei, amellett

IMÁDJÁK A POCAKJUKAT!

Részben emiatt, na meg amúgy is :) heti programjaink szerves részét képezi keddi sütögetésünk.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy már ilyen kicsi korban a gyerkőcök bepillantást nyerjenek a házimunkába, természetesen az életkoruknak megfelelő szinten, mélységben és komolyságban! :)
Így a konyhaművészetbe is! 

Ezért vezettük be - ahogy már korábban erről meséltünk,- a naposság intézményét is.


Megtanulnak a Törpikék megteríteni, leszedni az asztalt, segítenek elő- és elpakolni az étkezések előtt és után, és ezek a kis Apróságok imádják, ha fontos feladatuk van!



Külön öröm számunkra, hogy nem csak a finomságok pillanatok alatt történő eltűntetésébe, hanem a készítésbe is nagyon aranyosan és szívesen bekapcsolódnak!
 Nézzétek csak!






Így aztán heti rendszerességgel, általában keddenként együtt készítünk a csipetcsapattal valami finomat! Nem baj, ha esetleg egészséges is! :)







Sok-sok anyuka mondott már köszönetet nekünk azért- és reméljük , hogy még fog is- hogy gyerkőceik sokkal szívesen sürögnek-forognak, "segítenek" a konyhában foglalkozásaink hatására, mint azelőtt! :)



Kevergetésben, kókuszgolyó készítésben verhetetlen a bébicsapat! :)




Néha aztán előfordul, hogy nem csak édességre vágyunk..... van, hogy ennénk valami olaszosat.... hogy ilyenkor mit is csinálunk???
Összedobunk egy -két pizzát!! Abban is nagyon jók vagyunk!!







 
Természetesen ezt a rengeteg kalóriát le is kell dolgozni!! 
Főleg így, a bikiniszezon előtt! :)))))

Így aztán rengeteget mozgunk: tornázunk, kúszunk, mászunk, táncolunk.... vagy bukfencezünk!!!
















 
Aztán, ha ez is megvolt, elégedetten, jóllakottan hátra, vagy oldalt, vagy hanyatt-dőlünk!!






Öröm tehát nálunk a MooslyVár vagy éppen a KalandVár tagjának lenni!! Eszünk-iszunk-mulatunk, rengeteget tornázunk! 
És persze még többet játszunk!!  
De erről majd legközelebb!!!! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése